A szombati napon (2013. július 20.) három versenyzőnk indult két számban a barcelonai VB-n. A délelőtt folyamán a Gondos Flóra, Reisinger Zsófia kettős 3 méteren a 15. helyen fejezte be a selejtezőket, így nem jutottak döntőbe, pedig sokáig esélyesek voltak rá, hiszen még a harmadik ugrásuk után is a tizedikek voltak, de az utolsó két ugrásuk után visszacsúsztak. A Gondos, Reisinger kettős végül 241.89 ponttal a 15. helyen zárt, 10 pontra a döntőtől. A lányok edzője, Haász Katalin elmondása szerint kicsit csalódott volt kettősünk az elszalasztott finálé után, de feldolgozták az eseményeket, és már a következő versenyszámukra koncentrálnak.
A selejtezőben a Vu Min-hszia, Si Ting-mao kínai duó nyert (334.20 pont,) a Tania Cagnotto, Francesca Dallape olasz (302.40) és a Jennifer Abel, Pamela Ware kanadai (300.78) páros előtt.
Délután Bóta Botond világbajnoki újoncként Haász Katalin segítségével versenyzett 1 méteren a 43 indulót tömörítő számban, mivel edzője Cserba Brigitta nem tudott jelen lenni. A fiatal, mindössze 18 esztendős Botond a 37. helyen fejezte be a küzdelmeket, 272.70 ponttal.
A legjobb eredménnyel a kínai Li Si-hszin (405.00 pont) került, második lett a francia Matthieu Rosset (404.95), az ukrán Ilja Kvasa (391.95) pedig a harmadik.
A képen balról jobbra: Reisinger Zsófia, Bóta Botond, Gondos Flóra, Kormos Villő