2014. július 15-20-ig rendezték meg Shanghaiban (Kína) a Világkupát.
Kevésbé sikerült, mint ahogy terveztük.
A szinkron torony párosunk – Kormos Villő – Reisinger Zsófia – első feladata az volt, hogy a 10. helyen kerüljenek a döntőbe. Ez sikerült is.
Mivel már tavaly óta fejlődtek, ezért a döntőben előbbre kellett volna lépniük egy helyet, illetve a legnagyobb célkitűzés a 8. hely volt. Ez ugyanis azt jelentette volna, hogy a jövő évi Világkupa sorozatra hivatalos a páros. Ez 3 földrészen a tavaszi idényben havi 2-2 versenyt jelentett volna.
A lányok gyengébben voltak mint a selejtezőben, így a 11. helyen zártak. A célkitűzés viszont teljesen reális volt, már képesek a 8. hely megszerzésére, ezért nagyon el volt keseredve a csapat.
Az egyéni toronyban mindkét lánnyal a 18 fős középdöntőbe jutást terveztük. Zsófi 20., Villő 21. lett, mindkettő rontott egy ugrást. Ez Zsófinak a 2013.évi VB-hez képest 5 hely előrelépést jelent.
A szinkron 3 méteren egy új párost próbáltunk ki, mert Flóra és Zsófi tudása már különböző, így Gondos Flóra most Kormos Villővel szinkronozott, aki korábban évekig a 3 méteren versenyzett. A pontszám az elvárt volt ugyan, de szomorúan konstatáltuk, hogy ez most már nem volt elég a döntőbe jutáshoz, a tavalyi VB óta 20 pontot emelkedett a szint. A lányok a 15. helyen végeztek.
Gondos Flórának nem sikerült a selejtezője, egyéni 3 méteren most a 29. helyen fejezte be a versenyzést, ami a versenyeztetésével kapcsolatban újabb feladatokat jelent nekünk.