Haász Katalin beszámolója a VB női 3 méteres selejtezőjéről
„Ebben az évben nem jött ki a munkánk!”
A 3 méteres selejtezőt kicsit félve várta Gondos Flóra.
Az indulás előtti héten, nagyon hideg volt otthon, a víz sem volt megfelelő hőmérsékletű és a zuhany alá sem lehetett beállni. Így történt, hogy amikor a Digi TV épp felvételt készített a VB-re menő lányokkal, Flórának egy ugrásánál megsérült a dereka.
Ez 5 nappal az indulás előtt történt. A hétvégére pihenőt kapott. Hétfőn a gyógytornásznál kezdett, majd a masszőr helyezett fel a derekára az izmait tehermentesítő ragasztó szalagot (tape-et.) Mivel napról napra kissé jobb lett, de még fájt, otthon már nem edzettünk.
Flóra az, aki minden edzésen elkövet mindent, hogy az összes feladatot maradéktalanul teljesítse, és idegesíti, ha nem végzünk a munkával, vagy nem haladunk kellőképpen.
Most a kiérkezés után is kénytelen volt pihenni, nem ugrott, csak a gyógytornáját és némi szárazföldi előkészítést csinált minden nap. Türelmetlen volt.
A szinkron 3 méter előtt csak két edzésünk volt. A verseny jól ment, de ebben a versenyszámban Flóra sokkal könnyebbeket ugrik, mint egyéniben. Mivel a verseny után érzékeny volt a dereka így még két napot pihentette. Csak alap mozdulatokat csináltunk, de a versenyugrásait nem.
A VB helyszínén a 3 méteres versenyszám előtt kétszer tudtuk leugrani a programot, ott már láttam rajta a feszültséget, mivel már az EB-n sem jött ki az az eredmény, amiért ebben az évben dolgoztunk. A versenyen az idegesség miatt erőből ugrott, nem technikából, érezve hogy nem megy, egyre erőlködött. A végére szétesett, ebben a VB selejtezőben ez a 37. helyet jelentette.
Selejtező eredményei
1. He Zi CHN 341,50
2. Wang Han CHN 321,00
3. Tania Cagnotto ITA 312,60
.
37. Gondos Flóra HUN 200,20
Középdöntő eredményei
1. He Zi CHN 370,00
2. Wang Han CHN 362,40
3. Jenifer Abel CAN 344,10
Döntő eredményei
1. He Zi CHN 383,40
2. Wang Han CHN 356,25
3. Pamela Ware CAN 350,25